Facebook

Összefoglaló a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály 2017. január 20-i sajtótájékoztatójáról

Tisztelt Lakosság!

 

A Fejér megyei népegészségügyi szakemberek a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, megtartották évzáró-évnyitó sajtótájékoztatójukat. Az eseményen  a megyei tiszti főorvosok és a népegészségügyi főosztály szakmai irányítói értékelték a 2016. évi munkájukat, valamint előre vetítették 2017. évre tervezett feladataikat.

 

A sajtótájékoztató összefoglaló anyagát ide kattintva tekinthetik meg.

2017-01-24 08:07:33

Rendelet-tervezetek társadalmi egyeztetésre

Hivatkozva Enying Város Önkormányzatának az önkormányzati rendeletek előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 18/2012. (VII. 02.) számú rendelete 2. § (1) bekezdésében foglaltakra:

 

Társadalmi egyeztetésre kell bocsátani az önkormányzati rendelet-tervezetet, melynek keretében az állampolgárok, a nem állami és nem önkorményzati szervek, szervezetek a rendelet-tervezettel kapcsolatosan véleményt nyilváníthatnak az önkormányzat honalpján a rendelet-tervezet véleményezésére megadott elektronikus levélcímen.

 

Fent írtak alapján a rendelet-tervezettel kapcsolatos véleményüket a titkarsag.pmhiv@enying.eu email címre szíveskedjenek megküldeni.

 

- közterületek használatának rendjéről szóló rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezet elérhető : az itt található linkre kattintva.

(Véleményezési határidő 2017.01.24. /kedd/ 12:00 óra.)

2017-01-23 07:20:18

2017. január 25. A Képviselő-testület soron következő (rendes) ülése

Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2017. január 25-én (szerdán) 15:00 órai

 kezdettel soron következő (rendes) ülést tart.

 

Az ülés napirendi pontjainak (meghívójának) megtekintéséhez kattintson ide.

2017-01-20 14:14:46

Influenza sajtóközlemény 2017.01.18.

Tisztelt Lakosság!

 

A kórházban ápolt betegek védelme érdekében 2017. január 19 csütörtöktől kórházi látogatási tilalmat rendelt el a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a megye valamennyi fekvőbeteg ellátást nyújtó intézménye minden osztályára kiterjedően.

 

Az erről szóló részletes tájékoztatót ide kattintva olvashatják el. 

2017-01-20 07:59:29

Hulladékszállítási naptár 2017. I. negyedév

Tisztelt Lakosság!

 

Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv előírja, hogy a zöldhulladék elszállításánál a szolgáltatást legalább évente 10 alkalommal biztosítani kell, amely során januárban 2 alkalommal (19-én, 26-án), tekintettel a fenyőfa gyűjtési kötelezettségre, április, május, június, július, augusztus, szeptember, október, november hónapokban legalább 1 alkalmat biztosítani kell.

 

Továbbá előírja, hogy a szelektív hulladékok külön gyűjtésének gyakoriságának legalább havi egyszerinek kell lennie.

 

A Siókom Nonprofit Kft elkészítette a település első negyedévére vonatkozó hulladékszállítási naptárát, melyet alább tekinthetnek meg.

 

A nagyobb méret megtekintéséhez kattintson a képre!

 

2017-01-16 14:14:38