Facebook

Testvérvárosi delegációk látogatása

Enying Város Önkormányzata 2016. szeptember 2-  5. között vendégül látta Bánffyhunyad Önkormányzatát, Romániából, Erdélyből (Kolozs megyéből). A program megvalósulásához nagyban hozzájárult a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. „Testvér-települési programok és együttműködések” c. pályázatán elnyert összeg, amit ezúton is köszönünk.

A testvérvárosi találkozón részt vett még Bad Urach városa, Németországból.

 

A testvérvárosi találkozó lehetőséget teremtett a résztvevő települések polgárainak arra, hogy az önkormányzati együttműködések mellett erős informális, személyes kapcsolatok alakuljanak ki. Fontos a résztvevők között szövődő barátság ápolása, személyes kapcsolatok kialakulása a testvérvárosok lakói között, egymás mindennapi életének megismerése, a kulturális sokszínűség megtapasztalása és megosztása egymással.

 

Vendégeink részt vettek „Herceg Batthyány Fülöp év” keretein belül megrendezésre kerülő, - a család életéről szóló kiállítás megnyitón, majd este a Csík zenekar koncertjén. Szombaton a „városnapi” főzőversenyen, majd az azt követő programokon, műsoron, ahol a bánffyhunyadi tánccsoport fel is lépett. Vasárnap kirándulni mentek, megtekintették a sümegi várt, valamint a Tapolcai-tavasbarlangot. A találkozó aznap este egy búcsúvacsorával ért véget.

 

A pályázat megvalósítása is hozzájárult a térség megfelelő fejlődéséhez, rávilágítva arra, hogy a kisközösségek is versenyképesek a központi, nagyobb községekkel, városokkal.

 

Köszönjük szépen minden támogató résztvevő segítségét, akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg!

 

 

 

Enying, 2016. szeptember 15.

2016-09-23 10:47:19

Bizottsági ülések 2016.09.21.

Tisztelt Érdeklődők!

 

2016. szeptember 21-én (szerdán) Enying Város Önkormányzatának Humán Bizottsága, majd azt követően Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága rendkívüli ülést tart.

 

- A Humán Bizottság ülésének napirendi pontjai (meghívója) ide kattintva tekinthető meg.

 

- A Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság ülésének napirendi pontjai (meghívója) ide kattintva tekinthető meg.

2016-09-19 16:07:29

2016.09.21. Az Enying Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli zárt ülése

Az Enying Város 

Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testülete

2016. szeptember 21-én (szerdán) 11.00 órai

kezdettel rendkívüli zárt ülést tart

 

Az ülés napirendi pontjainak (meghívójának) megtekintéséhez kattintson ide.

2016-09-19 14:54:22

Enyingi Szüreti Vigasságok

A nagyobb tájékoztatás megtekintéséhez kattintson a képre!

2016-09-19 09:58:18

Népszavazás - 2016

Tisztelt enyingi Választópolgár!

 

Magyarország köztársasági elnöke országos népszavazást tűzött ki 2016. október 2-ára. Az erről szóló jegyzői tájékoztató levél, a mozgóurna iránti kérelem, a szavazókör címe és a szavazókörhöz tartozó utcák listája erre a linkre kattintva tölthetők le.   

2016-09-15 12:35:08