Facebook

Tájékoztató!

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ 

 

Fűtés során is figyeljünk a biztonságra

 

Az elmúlt évek lakástüzeinek hatvanegy százaléka, a szén-monoxid-mérgezéseknek a hatvan százaléka a fűtési időszakban történt, ezért az előttünk álló hónapokban fokozott odafigyelés szükséges.

 

A fűtőeszközöket évente egyszer érdemes ellenőriztetni, és ha szükséges, kitisztíttatni.Figyeljünk a tüzelő megfelelő tárolására és a helyes fűtési technikára. A tűzifát, a gyújtóst a fűtőeszköztől távolabb helyezzük el. A kipattanó szikrák ellen használjunk szikrafogót. Kerüljük a nedves, kezelt fával, szeméttel fűtést, mert ezek fokozzák a kéményben a korom és kátrány lerakódását. A kémény falán lerakódott korom- és kátrányréteg meg fog gyulladni, és a tűz könnyen átterjedhet a ház tetőszerkezetére is.

 

Ha a régi kéményt javították, felújították, átalakították, vagy új fűtőeszközt csatlakoztattak hozzá, esetleg új kéményt építettek, akkor azt csak azután lehet használni, ha azt kéményseprő helyszíni műszaki vizsgálat során ellenőrizte és a kéményről megfelelőségi nyilatkozatot állított ki. Olyan kéményt használni, amelyik nem rendelkezik megfelelőségi nyilatkozattal, nemcsak tilos, hanem életveszélyes is!

 

Magánszemélyeknek az ingyenes lakossági kéményseprést a katasztrófavédelem végzi. A társasházakban élőkhöz az év elején közzétett sormunkaterv alapján érkezikkéményseprő, a családi házakban élőknek előzetesenidőpontot kell foglalniuk. Ezt kezdeményezhetik a https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ weboldalon, vagy a 1818-as telefonszámon, a 9-es, majd 1-es nyomógomb választásával.  Aki fával vagy egyéb szilárd tüzelővel fűt, annak évente, aki pedig gázzal, annak kétévente érdemes igénybe vennie az ingyenes kéményellenőrzést. A téli időszakban a kéményellenőrzésre megbeszélt napon már ne gyújtsunk be, hogy ne forró környezetben kelljen dolgoznia a kéményseprőnek.

 

Fejér vármegyében idén november közepéig már 220 lakás gyulladt ki, tűz miatt huszonhárom otthon vált lakhatatlanná. Egy ember életét vesztette, tizenhatan megsérültek. Lakástűzben a legnagyobb veszélyt a keletkező füst belégzése jelenti. Nem kell nagy tűz ahhoz, hogy tragédia történjen, elég egy egy négyzetméteres, sőt akár néhány négyzetcentiméteres tűz. A 220 tűzzel érintett lakás közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és segítséget hívni. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért részükre érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely füst esetén nemcsak hangosan sípol, hanem jelzést küld a hozzátartozó okostelefonjára is.

 

Szén-monoxid miatt idén már 32 alkalommal riasztották a tűzoltókat Fejérben. Ez a színtelen, szagtalan, íztelen, mérgező gáza nyílt lánggal üzemelő fűtőberendezés működése közben keletkezik akkor, ha a helyiségben nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Mindegy, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk.Ha elérhető a fűtőeszköz égéstere, látható a láng, akkor gondoskodni kell a légbevezetésről.Nem elég néha ablakot nyitni, állandó, automatikus szellőzésre van szükség. Mivel a szén-monoxidot sem az emberek, sem az állatok nem tudják kiszagolni, nélkülözhetetlen egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt beszerezni ott, ahol ilyen nyílt lánggal működő eszközzel fűtenek vagy melegítik a vizet.A megbízható érzékelők listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján. Az érzékelőt a fűtőeszköztől vagy vízmelegítőtől egy méterre, fejmagasságba helyezzük el, és figyeljünk a szavatossági idejükre.

2024-11-25 13:47:58

Képviselő-Testület soron következő rendes ülése

Képviselő-testület ülése

Enying Város Önkormányzatának Képviselő Testülete 2024. november 28-án (csütörtökön)  15 órai kezdettel soron következő (rendes) nyílt, majd zárt ülést tart.

 

Az ülés napirendi pontjai az alábbi linkre kattintva érhetőek el.

 

https://drive.google.com/drive/folders/1r01dB6Kyxt-7foarh8WUT16k_nEwaPxl

 

 

2024-11-22 13:19:06

Tervezett áramszünet

 

Hálózat karbantartás miatt áramszünet lesz

:2024.11.hónap 29-én 08:00 órától, várhatóan 16:00 óráig az érintett felhasználási helyek:

8130 Enying, . 0/A

8130 Enying, Babits Mihály utca páros oldal 2-10

8130 Enying, Babits Mihály utca páratlan oldal 1-5

8130 Enying, Csokonai utca páros oldal 2

8130 Enying, Csokonai utca páratlan oldal 1-27

8130 Enying, Csokonai utca hrsz: 084

8130 Enying, Juhász Gyula utca páros oldal 2-70

8130 Enying, Juhász Gyula utca páratlan oldal 1-37, 41-55

8130 Enying, Kaboka Puszta hrsz: 091/6

8130 Enying, Nefelejcs utca páros oldal 2-4

8130 Enying, Nefelejcs utca páratlan oldal 1-9

8130 Enying, Nefelejcs utca hrsz: 7917/2

8130 Enying, Ofalu páros oldal 4, 10, 16-22, 28, 34-36

8130 Enying, Ofalu páratlan oldal 1-9, 15-23, 33, 37-47, 51

8130 Enying, Tóth Árpád utca páros oldal 2

8130 Enying, Tóth Árpád utca páratlan oldal 1

8130 Enying, Ófalu utca páratlan oldal 25, 29

2024.12.hónap 05-én 08:00 órától várhatóan 12:00 óráig az érintett felhasználási helyek:

8130 Enying, Virág utca páros oldal 18

8131 Enying, Virág utca páros oldal 2-16, 20

8131 Enying, Virág utca páratlan oldal 1-19

8131 Enying, Virág utca hrsz: 05/31

2024.12.hónap 05-én 12:00 órától várhatóan 15:00 óráig az érintett felhasználási helyek:

8130 Enying, Bartók Béla utca páros oldal 2-4, 8-28

8130 Enying, Bartók Béla utca páratlan oldal 1-9, 13-23

8130 Enying, Bokréta utca páros oldal 2-4, 8-18

8130 Enying, Bokréta utca páratlan oldal 1-15

8130 Enying, Budai Nagy Antal utca páros oldal 14-16, 20

8130 Enying, Dr. Belák Sándor köz páros oldal 20

8130 Enying, Dr. Belák Sándor utca páros oldal 6, 12, 16-18, 24

8130 Enying, Dr. Belák Sándor utca páratlan oldal 1-7, 13-23

8130 Enying, Dr. Belák Sándor utca hrsz: 2417

8130 Enying, Irinyi utca páros oldal 2-16

8130 Enying, Irinyi utca páratlan oldal 3-17

8130 Enying, Jókai utca páros oldal 4

8130 Enying, Jókai út páratlan oldal 1-5, 9-13

8130 Enying, Kinizsi Pál utca páros oldal 2-26

8130 Enying, Kinizsi Pál utca páratlan oldal 1-21, 25, 609

8130 Enying, Kinizsi Pál utca hrsz: 2309/1

8130 Enying, Mátyás király utca páros oldal 4-6, 12-22

8130 Enying, Mátyás király utca páratlan oldal 1, 5-45

8130 Enying, Vasvári utca páros oldal 2-6

8130 Enying, Vasvári utca páratlan oldal 1-11

Folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése.A balesetek megelőzése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztőt használni csak az E.ON-al megkötött – a leválasztás feltételeit tartalmazó – üzemviteli megállapodás előírásai szerint szabad. Amennyiben rendelkezik aggregátorral és azt használni szeretné, kérjük jelentse be az áramszünet előtt legalább 5 munkanappal az aramhalozat@eon.hu e-mail címre.

Biztonsági okokból ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket arra, hogy ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezzük, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk.
A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését!

A tervezett üzemszünetekről internetes oldalunkon tájékozódhat: Lakossági (eon.hu)

Köszönjük együttműködésüket és az üzemszünet miatti megértésüket, türelmüket!

 

Üdvözlettel:

 

Császárné Erdélyi Anikó

 

Közhírelési hálózati ügyfélkapcsolati referens

Áramhálózati Üzem Kaposvár

 

 

 

2024-11-22 11:34:31

Tervezett áramszünet 2024.12.05. nap

Tájékoztatjuk, hogy településünkön tervezett áramszünet lesz, amely az alábbi településrész(eke)t érinti:

         Enying:

Kinizsi Pál utca                  Egész utca                            12:00-15:00

Mátyás király utca             Egész utca                            12:00-15:00

Virág utca                         Egész utca                            08:00-12:00

Irinyi utca                         Egész utca                            12:00-15:00

Dr. Belák Sándor u.            Egész utca                            12:00-15:00

Bokréta utca                      Egész utca                           12:00-15:00

Budai Nagy Antal u.            Páros házszám    20.            12:00-15:00

Budai Nagy Antal u.            Páros házszám    14-16        12:00-15:00

Bartók Béla utca                 Egész utca                          12:00-15:00

Vasvári utca                       Egész utca                          12:00-15:00

Jókai utca                           Egész utca                         12:00-15:00

Dr Belák Sándor köz            Egész utca                         12:00-15:00

Budai Nagy Antal                 Páros házszám   14-16       12:00-15:00

 

        Köszönjük megértésüket és türelmüket!!

Az Ön e-mail címét az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. ügyfélkapcsolati adatkezelés céljából kezeli azért, hogy a szerződés teljesítése érdekében információkat juttasson el Önhöz. Az E.ON Ügyfélszolgálati Kft. adatfeldolgozóként jár el.
A kapcsolattartási mód megváltoztatására a következő elérhetőségen nyílik lehetősége: kozigazgatas@eon.hu. Az E.ON Hungária Csoport Adatvédelmi rendelkezéseiről bővebben a www.eon.hu/adatvedelem oldalon tájékozódhat. Ha a jövőben nem szeretne értesítőt kapni a tervezett üzemszünetről, kikapcsolhatja Online ügyfélszolgálatunkon az Értesítések menüben.

 

 

 

 

2024-11-21 12:54:48

Tájékoztató!

 

 

Tájékoztatjuk, hogy az Ön felhasználási helyén tervezett áramszünet lesz.

Áramszünet helye:

Enying, Dr. Belák Sándor utca egész utca

Érintett felhasználási hely címe:

Enying, Dr. Belák Sándor utca 7

Áramszünet ideje:

2024.12.05 12:00 -tól 2024.12.05 15:00 -ig

Áramszünet oka:

Hálózat karbantartás

Ha rendelkezik saját vagy bérelt aggregátorral, és azt használni szeretné, kérjük jelentse be az áramszünet előtt 10 nappal elérhetőségeinken.
Tájékoztatjuk, hogy aggregátor engedély nélküli használata balesetveszélyes és szigorúan tilos.

Kérjük, elektromos berendezéseit kapcsolja ki az áramszünet ideje alatt! Az áramszünet megszűnése után ellenőrizzen minden biztosítékot, hogy felkapcsolt állapotban van-e. Ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezzük, a szolgáltatást előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk.

Köszönjük megértését és türelmét!

Tudjon meg többet a tervezett áramszünetekről: Áramszünet információk (eon.hu)

Üdvözlettel:
E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.


 

2024-11-21 10:32:30